Az elmúlt héten az extrém hidegre való tekintettel Krízis eseményt hírdettünk. Ennek keretében naponta több mint 1000 adag szendvicset készítettünk és a Plusz egy szendvics programból kapott adományokkal együtt a Krízis hetében elértük a 10,000 szendvicset. Ezt a mennyiséget és rengeteg gyümölcsöt illetve tartós élelmet, ezúttal is nappali melegedőkre szállítottuk, de éjjeli és átmeneti szállókra is jutott.

Ezen a héten 1844 szendvicset köszönhetünk a programban részt vevő lelkes iskoláknak. Nagy segítség volt ez az utcán élő és az intézményekben meghúzódó hajléktalan embereknek, hiszen most a krízis időszakra való tekintettel a szállók a férőhelyeik számának többszörösét is befogadták. A nagy mennyiségű adomány hatékony szétosztásában partnerünk a Menhely Alapítvány Kürt utcai, Vajdahunyad utcai és Práter utcai nappali melegedője, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Kálvária téri nappali melegedője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai és Miklós utcai nappali melegedői, az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai szállója és a Tiszta Forrás nappali melegedője.

Akiknek óriás köszönet jár: diákok, tanárok és a szülői közösség – ezúttal – az alábbi iskolákból: Petőfi Sándor Gimnázium, Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium, Toldy Ferenc Gimnázium, Batthyány Lajos Általános Iskola, József Attila Gimnázium, ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium, ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Leövey Klára Gimnázium, Közgazdasági Politechnikum, Eötvös József Gimnázium, ELTE PPK HÖK, Sylvester János Református Gimnázium és Szakgimnázium, Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola, Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, és Gimnázium, Közép-budai Waldorf Iskola, Városmajori Gimnázium, Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Óbudai Waldorf Iskola, és Csillagház Általános Iskola.

Köszönjük a támogatást a Balkar Bringa Bringaboltnak, és köszönet a Bike Maffia önkénteseinek!