Idén is dolgos éven vagyunk túl. Ráadásul új intézmények is csatlakoztak hozzánk, így közel háromszor annyi önkéntessel vágtunk neki a kertészkedésnek, hogy nyárra friss zöldségek és gyümölcsök kerüljenek a rászorulók asztalára. 

A tavalyi sikereken febuzdulva tudtuk, hogy még többet hozhatunk ki a projektből, csak egy  összetartó és szorgos csapatra van szükségünk. És a csapat összeállt! Idén a BBM Seeds 4 Hope keménymagja Zsolnai Vikin és Kovács Endrén, a két projektkoordinátoron kívül Petruska Eszter Lucával és Balassa Bettivel, valamint Betti családjával bővült. 

Luca a kapcsolattartásban és az adminisztratív feladatokban segített, Betti pedig sokéves kertészi tapasztalatával a projekt szakmai vezetését vállalta. Ő tervezte meg például, hogy milyen palántából mennyi kell, és persze az sem mindegy, hogy melyik növény mellé mit ültetünk. Bettiről érdemes tudni, hogy Kerthatár Közösségi Kert oszlopos tagja. Lucát és Bettit, illetve Betti családját idén ismertük meg, és nagyszerű érzés, hogy mindenben számíthattunk rájuk. Szakértelem, kommunikáció és dolgos kezek. Szeretnénk ezúton is megköszönni a munkájukat, és hogy hittek a közös célban! Külön szerettük a dinamikát, amivel gazdagították a csapatot.

A BBM Seeds 4 Hope projektjéhez idén 6 intézmény és 50 önkéntes csatlakozott. 28 új ágyást alakítottunk ki és 7700 liter palántaföldet használtunk, valamint közel 400 palántát neveltünk. 

A sikerhez az is hozzájárult, hogy még több energiát fektettünk az előkészületekbe. Kertészünk jóvoltából két palántázási kisokost is készítettünk, egyiket az önkénteseknek, a másikat a szállóknak. A magok kiosztásával egyidőben oktatást is tartottunk az önkénteseinknek, hogy a palánták nevelése során tudják, mit kell tenni azért, hogy a magoncok minél életképesebbek legyenek.

Már hónapokkal a kiültetés előtt minden helyszínen kialakítottuk a raklapágyásokat, hogy korán vethető zöldségeket is tudjunk ültetni. Az ágyások kialakításához rengeteg raklapra és még több palántaföldre volt szükségünk, a vetéshez pedig természetesen magokra. Hálásak vagyunk a palántaföld adományért és a magokért az Oázis Kertészetnek. Köszönet a raklapokért a Lush-nak, a Zöldboltnak, a Complexpress Logisztika Kft-nek és a HARTMANN-RICO Hungária Kft-nek. Utóbbi még plusz palántákkal és önkéntesekkel is segítette a projektet. Szponzoraink nagylelkű adományai nélkül nem fejlődhetett volna ilyen mértékben a program.


Természetesen a palánták növekedésének idejében, vagyis a várakozás időszakában is tartottuk a kapcsolatot az önkénteseinkkel, akik folyamatosan tudósítottak minket a magoncok fejlődéséről, Betti pedig szakmai jótanácsokkal segítette őket.

Visszatérő szállókkal is dolgoztunk, de voltak újonnan csatlakozók is. Külön szeretnénk kiemelni a Vöröskereszt Madridi úti szállóját, ahol a projekt köré igazi közösség formálódott. Kertész klub alakult, és háztartásvezetési kurzusokat is indítanak, hogy a megtermelt zöldségeket a legjobban hasznosíthassák a lakók.

A BMSZKI Táblás utcai részlegére is nagyon büszkék vagyunk, ahol a Budapest Bike Maffia Szocialis Szabadidő Park kialakítását is tervezi, amelynek fontos része lesz a kertészkedés, az együtt töltött minőségi idő. A “Táblásban” történő kiültetésről és a BBM jövőbeni terveiről a 444.hu is beszámolt.

Fontos, hogy inspiráljuk az embereket, a legnagyobb öröm pedig az, amikor gyerekek is csatlakoznak és együtt ügyködhetünk a kertben. Idén két gyermekotthon is csatlakozott a projekthez, a Bolyai Gyermekotthoni Központ 1. számú és 2. számú Szakmai Egysége. Az előbbiben az EON Hungária Zrt. önkéntesei segédkeztek, az utóbbiban pedig a HARTMANN-RICO Hungária Kft. dolgozói nevelték a palántákat. 

Köszönjük a Bolyai Gyermekotthon 2. részlegének, hogy két hétvégén is együtt lehettünk a gyerekekkel, hiszen a kertészkedés remek alkalom arra, hogy a gyerekek kint legyenek a szabadban és új dolgokat tanuljanak. A legnagyobb élmény mégis az volt, hogy a végén együtt kóstoltuk meg, amit hónapok óta közösen nevelgettünk.

Köszönjük az EON Hungária Zrt. önkéntes csapatának és a Hartmann-Rico Hungaria Kft. dolgozóinak a rengeteg segítséget! Reméljük, jövőre is csatlakoznak hozzánk.


Jövő évi terveink között szerepel, hogy még nagyobb hangsúlyt fektetünk a kertészkedés terápiás szerepére, hogy ezzel is gazdagítsuk a szállók lakóinak életét.Sajnos több intézmény szeretett volna részt venni a projektben, mint amennyit az időnk és az erőforrásaink engedtek. Reméljük, hogy jövőre rájuk is sor kerülhet, azon leszünk, hogy ennek érdekében még több önkéntest és szponzort mozgósítsunk.

Nagyon jó volt veletek dolgozni és látni, ahogy mi is és a projekt is fejlődik. Reméljük, jövőre töretlenül tudjuk folytatni, tökéletesíteni és bővíteni az együttműködésünket.

Ha szeretnél csatlakozni vagy kérdésed van, írj nekünk!

seeds4hope@bikemaffia.com

A BBM Seeds 4 Hope csapata